Ismerd meg a Filmlabort, és mozizz velünk!
A kölcsönkért kastély (1937)
ÁPR24
-
Magyar Nemzeti Filmarchívum (1021 Budapest, Budakeszi út 51/C)

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen működő, a Nemzeti Filmintézettel közösen működtetett ELTE–NFI Egyetemi Filmklub különleges, vetítéssel és beszélgetéssel egybekötött látogatásra várja az egyetemi polgárokat.

A résztvevők először betekintést kapnak a filmrestaurálás folyamataiba és a Filmlabor működésébe, történetébe, érdekességeibe is. Ezután a vetítőteremben A kölcsönkért kastély című, 1937-ben készült vígjátékot nézik meg Vajda László rendezésében.

Részletes program 

10:00  Bevezető
10:25  A filmrestaurálás folyamatai
11:00  Mi történik a filmekkel a Filmlaborban? 
12:15  Filmvetítés – A kölcsönkért kastély (1937)
13:35  Szünet 
13:45  Beszélgetés a filmről Kurutz Mártonnal, a Filmarchívum vezető kutatójával, aki kutatásai során számos elveszettnek vélt filmet talált meg, illetve feledésbe merült alkotó emlékét mentett meg az utókornak.

A kölcsönkért kastély (1937)

A Gruberek közt futótűzként terjed a hír, hogy dúsgazdag amerikai rokonuk, Gruber Menyhért a lányával, Mary-vel Magyarországra látogat. Különböző terveket eszelnek ki a gazdag rokon megfejésére. Mind közül a legmerészebb Koltay Bálint terve, aki egyenesen Mary kezére pályázik. A fiatalok azonban egymásba szeretnek, annyira, hogy Bálint akkor is kitart Mary mellett, amikor a "gazdag" Gruber közli vele, hogy tönkrement. Ekkor már csak azt kell elrendezni, hogy a magát földbirtokosnak kiadó Bálint valóban fel tudjon mutatni jövendő apósa előtt egy úri kastélyt.

A vígjátékot remek helyzet- és jellemkomikuma mellett az elsőrangú színészgárda tette maradandóvá. A kölcsönkért kastély a pesti kabaré hagyományait folytató humorra épít. A két romantikus szál pergő verbális humorral egészül ki, de Kabos Gyula csetlő-botló alakja is felejthetetlen. A színészgárda többi tagja is remekel, a jól megírt figurákat a korszak legnagyobbjai keltik életre. A sármos Ráday Imre a dzsentri Bálint, Tolnay Klári a gyönyörű és okos Mary, Turay Ida a cserfes és határozott Kató szerepében tündököl.

Kérjük, hogy a résztvevők harapnivalót és italt hozzanak magukkal. Lehetőség van csatlakozni csak a vetítés és beszélgetés részre is. Találkozó a program helyszínén 09:45-kor.

Megközelítés: 22, 22A, 222-es busszal a Széll Kálmán térről a Vízművek megállóig. A buszmegállótól a Budakeszi úton lefelé sétálva a kápolna után található kis lépcső vezet fel az épülethez.

Filmarchívum.jpg


A férőhelyek korlátozott száma miatt a részvétel regisztrációhoz kötött. Egyetemi hallgatóktól Neptun kódot, oktatóktól és dolgozóktól a kar és szervezeti egység megjelölését, alumnusainktól a diplomaszerzés évét és a kar megnevezését kérjük.